2010. június

Márkus Hilda gyűjtése- versek, gondolatok

Mint szomjazónak a pohár víz,
Úgy kell mindig e kis melegség,
Hisz arra született az ember
Hogy szeressen és szeressék.
Ne hidd, hogy azok mind szeretnek,
Akik mosolyogva körül hízelegnek.
A szó lehet hazug, a hízelgés érdek,
De a lélek tükre nem csal meg Téged.
S mivel a szem a lélek tükre,
Benne csillan meg a szeretet fénye.
 
Körforgás
Egyszer lenn, egyszer fenn.
Forog a világ.
Hol jó, hol rossz amit látsz
Boldogság, szeretet e kettő lételem!
Harcolunk az életért
Hogy ragyogjon a fény.
Szeretünk, küzdünk,
És néha elbukunk
Felállunk és tovább harcolunk.
Küzdünk az örömért
Mely néha oly kevés!
Ha boldogság jön, nevetünk
De bánat hamar ránk köszön.
Egyszer jöhetne már
A végtelen boldogság,
Melyet oly rég várunk már!

 

Ha azt akarod hogy szeressenek ,
szívednek nem szabad tétlenül maradni,
régi törvénye az embernek ,
ha kapni akarsz : tanulj meg adni.

Élj boldogul az életben ,
sok örömkönnyet ejts,
virítson szíved kertjében
nekem is egy nefelejcs.

Az életben hárman vigyáznak rád ,
Isten , szülő , és a jó barát.
Szeresd az elsőt, tiszteld a másodikat ,
és soha ne felejtsd a harmadikat."
 

Tudod, arra gondoltam, mennyire fontos az embernek a visszajelzés. Nem, nem az elismerésre gondolok.
Az más. A visszasimogatásra. Arra, ha valaki meggyógyít
egy beteg madarat, nem vár érte köszönömöt, se fizetséget,
de megsimogatja a búcsúzkodó szeretetkör.
Aki szeret, azt szeretné adni, amit maga is legtöbbre tart.
A madár a repülést. Mit adhatna mást? Aki szeret.
Azt, amit legszebbnek, legjobbnak tart a világon.
Simogat, akit boldoggá tesz, ha szeretetből megsimogatják,
betakar, aki arra vágyik, egy szerető kéz betakarja.
Nem, nem azért, hogy visszakapja, az igazi szeretet
nem ismeri az üzletet. Csak, mert aki szeret,
azt adja, ami számára a legkedvesebb.
Ha tehetné, a szívét adná. De, mert nem teheti, hát azt,
ami nagyon fontos. Neki. Aki adja, annak. Szeretettel adni,
csak a legfontosabbat lehet. A legmelegebb szót.
A legszebb mosolyt,a legkülönlegesebb kavicsot.
A legkedvesebb mozdulatot, a legforróbb fohászt.
Annak, akit szeretünk.


Egy tasak boldogság..

  "Amikor szívedben oly sok a kérdés
Akkor lelked búvóhelye a féltés.
Amikor kimondanád, de nem tudod
Akkor várj, de ki ne mondd!
Amikor a gondolatok benned harcolnak
Akkor bűn és bűnhődés kavarognak.
Amikor úgy érzed belül fáj
Akkor beszélj róla, ha muszáj.
Amikor a gyűlölet uralkodik benned
Akkor tedd szívedre a kezed.
Amikor a szerelemtől sírni tudnál
Akkor sírj, de könnyet ne hagyjál!
Amikor nincs szó arra, ahogy szeretsz
Akkor adj hálát csendben a sorsnak
És csak szeress, hogy szeressenek..."

  

"Lehet örök a hiányérzet,mely őrzi a jelenlétet, Lehet híány a kéz,mely ad egy éríntést.
Lehet a híány a rész,mert nélküle nem vagy egész..
De ráeszmélsz ,hogy ami kell,nem az ami van.
A kell... talán meg változott.Vagy a van....
A vonal,ameddig el lehet,s amin túl aztán nem szabad,
Mert a cérna....egy szer csak elszakad.
Vajon az idő..... elvégzi a dolgát?Ki találja hogyan tovább???
De azt sose feledd:a Te időd,a Te életed!!!!
Nincsen más aki eljátsza helyetted!!
Az élet....nem csupán élettelen végtelen,
Nehogy részletek nélkűl veszitsd egészet!!
Ritka vendég a boldogság és kockán forog,
Vigyázz hát reá,hiszen szent dolog......."

  

Mindig mosolyogjatok:



Átgondoltad már valaha, mit is tartalmaz ez a kis szócska? Mosoly... Nem, ne vedd elő az Értelmező szótárat! Mondd el Te! Mi minden benne van, ebben a szóban és mondd el, te is úgy érzed ahogy én?
Oly sok minden benne van, mert nem harsány, soha nem bántó. Próbáld ki, keresd gondolataidban, mikor adtál és kaptál mosolyt. És rá fogsz jönni az érzelmeidet mennyire tükrözi ez a kicsiny semmitmondó arcmozgás. Bármilyen furcsa, még akkor is tudunk mosolyogni, mikor rettegünk és rettenetesen félünk valamitől.
Hogy mikor?
Amikor megnyugtatni akarunk valakit, aki számunkra nagyon fontos, ott vagyunk mellette, fogjuk a kezét és mosolygunk, mert mosolyunkkal akarunk erőt adni neki. Vigasztalni akarjuk, hogy ne féljen, nincs semmi baj - És - Mosoly van az arcunkon.
Nézd meg az anyát a gyermekével, mikor még oly kicsiny, hogy szavak még nem segítenek. Nézd!
Mindketten mosolyognak,örülnek. Látod! Beszélgetnek, mert a Mosoly végtelen sok szót helyettesít.
Ugye látod? Mosoly van az arcukon.

Mikor két ember, ki olyan régen vár a másikra, mikor bizonytalan a jövőben, mert nem tudják, hogy miként és miért alakul a sorsuk úgy, ahogy az élet színpadának rendezője mozgatja őket...
Akkor egy véletlen találkozásnál, mikor nem számítottak a másikra
- Figyeld az arcukat - és meglátod, egy bizonytalan, várakozó mosoly lesz rajtuk.

A többit Rád bízom, talán rájössz! Talán most is ott van a mosoly az arcodon...
- Hogy honnan érkezik?
Hát belőled. Értsd meg! Ott van, most is ott van és...
...örökké ott is marad!
Mert te képes vagy rá, mint ahogy én is, hogy MOSOLYOGJ!

  

Nehéz okosan szeretni

Egy kis virág is okozhat nagy zavart,
Néhány ostoba szó szörnyű bajt.
Valami elszorul legbelül,
És úgy szorít, hogy az ember menekül.

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell,
Amit a másik örömmel elvisel.
Nehéz szeretni okosan, józanul,
Szeretni sajnos senki nem tanul.

Távol tart egy félénk mozdulat,
S a vallomáshoz nincsenek szavak.
Valahogy mindig rosszkor érkezünk,
S néha magunk elől is menekülünk.

Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó,
Ahogy az örömmel elfogadható.
Nehéz szeretni okosan, józanul,
Szeretni sajnos senki nem tanul.

A közeledés is félreérthető
A hazugság is lehet megnyerő.
Néha túl érzékenyek vagyunk,
Máskor meg a büszkeség a bajunk.

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell,
Amit a másik örömmel elvisel.
Nehéz szeretni okosan, józanul,
Szeretni sajnos senki nem tanul.

Fény felé haladva, egymásnak támaszt nyújtva, lépünk az ismeretlen útra, nem tudhatjuk mi vár ránk!
Talán az elmulásig tartó brátság? Ebben öszintén
hive haladunk a fényben. Hosszú még az út,
hátra maradt a múlt!! Nem nézünk többé vissza
mert indulnunk kell tovább!!! Egymást óvjuk,
még megnem halunk, de addig is a fény felé haladunk.
kellemes szép estét, és szeretetbe eltöltött szép napokat.

 Egy szép piros "rózsa hevert lenn a porban, Mellette férfiak és nők haladtak el sorban,
Mindenki ráfigyelt, mindenki megnézte,
Olyanok is voltak kik felvették kézbe.
De el egy se vitte, mind eldobta újra,
Így került a rózsa ismét a porba s az útra.
E méltatlan bánás a szívemig hatott.
S míg csak fel nem vettem, nyugodni nem hagyott.
De biz "én" is dobtam mert nem volt már szára,
Így a szép rózsafej, szemétnek lett szánva.
Míg tűnődtem sorsán, meglepetés történt:
Kivétel törte át a szokást, a törvényt.
Egy féllábú lányka, mankójára dőlve,
Reszkető kezével nyúlt érte a földre..
Magával is vitte s oly boldogan nézte,
TALÁN SZENVEDNI IS KÉSZ LETT VOLNA ÉRTE"!!!
Pedig "Ő" is tudta: mért került utcára?
Hogy már megvan tépve, hogy már nincsen szára.
De érezte, mintha sorsuk közös lenne?? "ÉS ÍGY
ÖNMAGÁT BECSÜLTE MEG BENNE.

 

Van egy hely ahol csodák várnak -és mindenki, akit szeretsz, ott van Veled.
Mit velük tölthetsz az a pár nap
Körülvéve azokkal, kik szeretnek.
Csodákról mesélek Neked...
Én részese voltam nem egynek!

Érezted már, hogy "bárcsak ez a pillanat örökké tartana"!
Ha igen, akkor Veled is történt már pillanatnyi csoda.
Amikor mosolyod kinyitja a szeretet virágát
-és ebben a virágban minden színt megláthatsz.

Minden szirmon ül valaki, akit vártál
-és most már ott marad Veled, megnyugodhatsz.

Az önzetlen szeretet csodaszámba megy a világon
Tudod az az érzés, mikor melegséggel teli bármi áron.
Azt gondolod, talán nem is létezik....
Pedig megtalálhatod, mert Benned is ott lakozik.


Kell a szív és az embernek a lélek,
S egy másik ember kit megérthet.
Kell a bánat,hogy boldogabb lehessél,
S kell a jó szó,hogy felemelkedhessél.
Kell egy ölelés attól akit imádsz,
S egy pici szeretet hogy az egekig elláss.
Kell,hogy néha felnézz az égre,
S a hajnal csillagot is lehozzák érted.
Kell egy szép dal mi szívedet járja,
S egyetlen nóta melynek nincsen párja.
Kell egy éjjel mit magadban tölthetsz,
S egyetlen egyre a hangokra figyelsz.
Kell egy jó barát neked is , nekem is,
Ki mindenek felett minket majd felvidít!


(Kedves barátnőm bölcs és szeretetteljes versei és gondolatai)

írta: barayakud, 2010. jún. 30. 12:24 - címkék: gondolatok, Hilda, Márkus, márkushilda, versek és kategóriák: Bemutatom nektek... - még nincsenek kommentek

(majdnem) minden erről szól...

 

De ez volna a cél:

 

 "Az öregség nem véd a szerelemtől, a szerelem megvéd az öregségtől." ,

írta: barayakud, 2010. jún. 30. 10:43 - címkék: konnektormacik, nőknek, nőzés, öreg, pasizás, szerelem és kategóriák: Gondolatok erről. arról - még nincsenek kommentek

Energiavámpír

Hülyeségnek gondoltam, hogy van ilyen.

De már magam is azt gondolom, hogy létezik. Egy barátom történetét dolgozom fel.

Aki más energiáit elszívva él, az ugyanúgy tolvaj, mint aki értéket rabol.

Hogyan csinálja?

Minden nap, minden percben belefurakodik a gondolataidba.

Az első benyomásod róla nem jó. Mondjuk taszít a külleme, vagy csak nem tetszik.

(érdemes az első benyomást nem elfeleteni!)

Ha rá gondolsz, nem is érted, miért jut eszedbe, csak ott van és előb - utóbb megszokod. Lassan már meg is kedveled, mint jó ismerőst és jó tulajdonságokkal ruházod fel. Ha másképp is kapcsolatban vagytok, nem csak gondolati szinten, akkor tovább mélyül a kapcsolat és azt fogod gondolni róla, amit ő akar, hogy gondolj róla.

Őt ez táplálja, hogy vele fogalkoznak, ez erősíti az önbizalmát, ez ad lendületet neki a mindennapjaihoz, mert esetleg odahaza a kutya nem figyel rá.

Olyan közel kerül hozzád, hogy azt hiszed, szereted és nem is akarsz már másra gondolni.

Vannak olyan energiavámpírok, akik szexuális energiát akarnak. Információim alapján, az érintett személy soha annyira nem kívánta az érzékiséget, mint abban az időben, mikor kapcsolatban volt az energiavámpírjával.

Hogyan lehet tőle megszabadulni?

Nehezen, mert az áldozat ragaszkodik hozzá.

De ha tudatára ébred annak, hogy mi történik és felismeri, hogy egész nap fáradt, de aludni nem tud este, napközben meg nem a teendőivel foglalkozik, hanem a vérszívóval...akkor saját akaratból megszabadulhat tőle. Minden fejben dől el, azt mondják.

Egy kicsit saját maga ellen is kell tennie, mert sokáig abban a hiszemben volt, hogy ők ketten összetartoznak valamilyen szinten.

Hogy ez párkapcsolat, vagy munkahelyi, változó...akár rokoni vagy csak ismerősi viszony is lehet. A vámpír megérzi az energiatöbbletet és elkapja az áldozatát.

És ez nem egy horrorfilm - részlet volt, kedves olvasó, hanem a valóság!

Úgyhogy jó lesz figyelni!

 

írta: barayakud, 2010. jún. 29. 11:34 - címkék: energia, energiavámpír, vámpír, vérszívó és kategóriák: Gondolatok erről. arról, Psziché - még nincsenek kommentek

Sztárok????

Ugyan mitől lenne sztár az a sok amúgy is sokat szereplő műsorvezető, zenész vagy időjós akik már a csapból is folynak?

Únom már, hogy a reggeli hírműsorban egymásról szóló riportfilmekben mutatják be a műsorvezető kollegákat. Ki emeli ezeket a csillagokat a magasba és miért?

Tényleg ők érdeklik a magyar tévénézőket? Bódi-házaspár és a pornósztárok luxusnyaralása, szerelmesek kútjának vagy Bódi-kútnak nevezik el azt a forrást, ahol a Bódi házaspár szerelmük hajnalán ivott; Kárász Róbert a viharban hajózik, vagy mi..., Klaudia kiborul...hűűűűűűű, de elegem van ezekből a hülye celebekből!!Még egy időjósból is jó-fej-palit csinálnak és ő is sztár. De még az időjárást se tudja rendesen megmondani, a már emlegetett házaspár pedig saját nyelvén karattyol( csaj, meg csávó)

Miért nem olyan emberek a példaképek ma, akik valóban le is tettek valamit az asztalra?

Miét nem azokról az emberekről szólnak a hírek, akik most szabadidőjüket és pénzüket áldozva segítenek a rászorulókon?

Miért nem valódi, hírértékű információkat sugároznak a televízióban?

Folytatnám...de sose lenne vége.

 

írta: barayakud, 2010. jún. 29. 10:51 - címkék: csillagok, star, Sztárok és kategóriák: Gondolatok erről. arról - még nincsenek kommentek

Találós kérdés

Hol lehet ez a hely!?

 

-Helyben kialakított bolt, ahol lehet vásárolni.
-10 ezer kötetes könyvtár.
-Kilenc (!) sportpálya és tornaterem.
-Színházterem.
-A szakkörök tartására alkalmas melléképületek (fazekas kör, festészet, sakk szakkör, számítástechnika szakkör, zeneszakkör, életvezetési szakkör, ahol főzőcskézni lehet).
-Tanterem és ökumenikus imaterem.
-Egészségügyi blokk.
-Változatos étrend.
-Minden szobában televízió.
-Padlófűtés.

Válasz: a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézet!


Köszönjük, hogy adójával hozzájárul!

 


Az első PPP konstrukcióban épült börtön, a másik Tiszalökön van. A börtön 8 milliárdba került, az állam tulajdonában maradt, de évi 2 milliárdot fizetünk az üzemeltetőnek 15 évig.
2 milliárd Ft évente 800 rab után
2,5 millió Ft / rab / év

Cikk: http://movie.blogter.hu/246211/megepult_a_szombathelyi_maganborton

írta: barayakud, 2010. jún. 29. 10:36 - címkék: börtön, könyvtár, luxusélet, palófűtés, raboknak, sportpálya, televízió és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Bűntény

Nem csak az abortusz bűntény, hanem az is ha az anya dohányzik és/vagy iszik a várandósság alatt.

Undorító szokásuktól még ez alatt az idő alatt sem tudnak leszokni, és a szülés után, szoptatás ideje alatt is mérgezik magukat és a gyermeket!

Törvény kéne elő írja, hogy ez bűncselekmény: másik ember életének a veszélyeztetése.

 

 

 

írta: barayakud, 2010. jún. 26. 19:23 - címkék: bűncselekmény, cigi, cigizés, gyermek, magzat, mérgezés, terhesség, várandósan és kategóriák: Gondolatok erről. arról - 1 komment

Jó formában maradni!

Elnézegetem, hogy el vannak hízva manapság a kisgyerekek, de az is meglepő, hogy a 30-40 közötti férfik, mennyire elpuhultak.

Persze, persze..a mozgásszegény életmód, finom a hamburger is, ja...

Van aki tartja a súlyát évtizedeken keresztül (én is).

Mivel a gyerekeknek a szüleik adnak rengeteg hízlaló dolgot, nem adok nekik tippeket, isten ments, hogy beleszóljak a gyereknevelésbe!

Mivel pedig a férfiak sokszor addig esznek amíg látnak, frusztrációjukat is evéssel kompenzálják és még tojnak is rá, hogy dagadtak, ezért nekik se adok tanácsokat, elvégre van egy nő - anya, nej-, aki szépen hízlalja őket....

Viszont van egy csoport, akik különösen szenvednek a súlyfeleslegtől: ezek az igényes nők. Testi adottság és helytelen táplálkozás is lehet a háttérben, ami miatt minden igyekezetük ellenére nem tudnak kellőképp lefogyni.

A helyzet nem menthetetlen. Ne a fogyiporokra és a zsírleszívásra gondoljunk most!

 Kezdjük azzal, hogy több mozgásra van szükség- de ez már közhely.

A táplálék megválasztásával viszont nagyon sokat lehet formálni az alakon.

Tapasztalatból tudom:)

Jó, jó..alig van már egészséges étel, minden mű, és a bió meg drága, meg el is kell menni érte a biopiacra...

Figyelem, lányok!Elmondom, hogy tartom a súlyom 20 éve.

 Húsz éve még 15 voltam és mindenhol volt rajtam- nem sok, de volt.

Akkor még koplalással fogyasztottam magam , de ez a legrosszabb amit tehetünk.

A böjt az jó, csak nem kamaszlányoknak vizsgaidőszakban...

Mindenből keveset! Ez a lényeg. Még csokit is ettem...

Azt a mai napig minden nap. Szintén helytelen- már két antipéldával szolgáltam.

Szülés után viszont helyesen fogyókúráztam:

Joghurt vagy műzli reggelire.

Volt hús ebédre(csirke, pulyka és nem minden nap), normál mennyiségű körettel.

Csak háromszor ettem egy nap, a harmadik étkezést 18h óra elött befejeztem.

Egy zsemele felvágottal, hagymával, uborkával, paradicsommal.

Tiltólistán a kenyér és a főtt tészták, szörpök, cukor, zsírok, zsíros húsok!

Ja és se sertés, se marha...

Na így maradt meg a leánykori alakom (valójában még karcsúbb vagyok mint akkor, megjegyzem)

Emellett sokat kell mozogni, minimum sétálni naponta.

Csajok, menni fog...?

És most néhány szó arról, amit lehet, hogy úgyis tudtok, de egy kis riogatás nem árt:

a súlyfelesleg később rengeteg betegség alapjául szolgál, arról nem is beszélve, hogy lelassul egy elhízott ember és nem mozgatja meg a testét- még egy cipőfűzés is gondot okozhat. Ki akar kiszolgáltatott helyzetbe kerülni mondjuk széjjelhízva? vagy gyógyszereken élni...?

Gondolom senki.

Csak meg kell válogatni, mit eszünk.

Ma palacsintát sütöttem, egy kis örömöm lehet, de holnap almakúra:)

Nem hívom "bűnözésnek" mint olyan sokan, mert ha így éljük meg a jóízű táplálkozást, akkor sokkal rosszabb. Finomakat is kell enni, de csak mértékkel.

Most nyáron együnk sok gyümölcsöt, zöldséget, hanyagoljuk a kenyeret és húst... (tudom, presztizskérdés...), cukros üdítőket és óvatosan a jégkrémekkel is.

Uzsonnára ma tökmagot fogok ropogtatni...

És ti?

 

 

 

írta: barayakud, 2010. jún. 26. 18:02 - címkék: alakmegőrzés, étkezés, fogyás, fogyókúra, hízás, nőknek és kategóriák: Gondolatok erről. arról - még nincsenek kommentek

Herbst Ottó

(1925 – 2003)
1925.03.28-án született. Basahargon, a Duna - kanyarban nevelkedett.

Tanulmányait és művészi pályáját Budapesten kezdte.

Kirakatrendezőként dolgozott élete nagy részében. Ügyes kezű, amolyan mindenhez értő ember volt. Barkácsolt, ólomfigurákat öntött, gipszformákat készített, de legszívesebben vörösréz domborítással foglalkozott. Élete során bejárta szinte az egész világot - járt Peruban, Mexikóban, Indiában- és a különféle kultúrákat szívesen elemezte vagy lelkes amatőrként utánozta a művészi ábrákat. Leginkább az egyiptomi kultúra vonzotta, de hatott rá az ősmagyar formavilág is, és rézmunkában inkább ez a hatás érvényesült. Egyedi technikájú - kizárólag kézi domborítással készült - rézképei a szkíta, magyar aranydomborításokat tükrözték. Tanítványa és fogadott fia, Nyers Csaba a magyar-érzést ugyan belülről, lelkéből hozta elő, de Herbst Ottó hatására kezdett még lelkesebben foglalkozni a témával. A mester számos művészeti könyvet adott a fiatal tehetség kezébe, és egyúttal megtanított minden szakmai fogást neki. Barátságuk, szeretetük 33 éven át tartott. Herbst Ottót jókedélyű, segítőkész embernek ismerték. Művészvilágban sokan ismerték. Szerette az embereket, ápolta a kapcsolatait – barátjának mondhatta a nagy Rodolfó mestert (bűvész), Kálmán Györgyöt (színész), Tabányi Sándort (tangóharmonika művész). Nem volt magába zárkozó ember, de olykor szüksége volt arra, hogy Sövény utcai lakása kis szobájába félrevonuljon alkotni. Háromszor nősült, de házasságai egyikéből sem született gyermek. Ezt az űrt fentebb említett tanítványa töltötte be, aki 2003-ban utolsó útjára is elkísérte Herbst Ottót. Harmadik felesége, Nyitrai Magdolna 3 nappal élte túl művészt. 

Gipszöntvényei közt ázsiai álarcok, egyiptomi figurák, aszték kalendárium (maya naptár) találhatóak.

 

 

 

 

 

 

             

 (Az úr neve és kezdőbetűk a mondatban mindenhol nagybetüsek- valami beállítás-gond miatt lett minden kisbetüs, nem nyelvtani hiányosság az oka)

 

írta: barayakud, 2010. jún. 26. 14:51 - címkék: Herbst, Ottó, rézplasztikus és kategóriák: Bemutatom nektek... - még nincsenek kommentek

Rézpiramis

 

Ez a kis rézpiramis (17x17cm) néhány éve készült azzal a céllal, hogy energetizáljon. Az ötlet nem az enyém, Herbst Ottótól (1925 – 2003) származik.

Alapja 2mm-es vörösréz, mely téglamintákkal van borítva- kézzel, rézdomborítással készítettem. Kb. 48 órás munka volt.

Hogyan energetizál?

Ottó bá azt ajánlotta egy ilyen piramist helyezzünk a fejünk felé (lógatva) és figyeljük, mit érzünk.

A piramisok energigyűjtők, így a kicsinyített másuk is az, főleg egy ilyen jó vezetővel, mint a vörösréz.

(rendelhető!)

 

 

Sivatagi zene

Csendes szél, sárga homok,

oázisról álmodok

szomjazok...utazok

Csak egy porszem vagyok.

 

Nincs teve, ki terheimet vigye

Nincs víz, mely életre keltene.

Homokszemek ..........

kezem közt peregnek.

 

A homokórába is ilyet tesznek

és nézheted asztal mellől,

hogy telik meg egyik fele,

majd a másik-

de a lényeg: az idő telik.

 

Homok pereg,

nap perzsel,

utazó perzselődik-

és megállni nem lehet.

 

 

írta: barayakud, 2010. jún. 25. 14:44 - címkék: homok, sivatag, szomj, víz és kategóriák: Irodalom, írásaim, verseim - még nincsenek kommentek

Szent Iván éj - égjen a szerelem tüze!


 Varázslatos éjszaka, amikor minden - és mindennek az ellenkezője is - megtörténhet. Ég a tűz, forró a hangulat, átsétálunk, vagy áturunk a tűz felett. De vajon mi ennek a napnak a hagyománya?
 
A nyári és a téli napforduló az emberiség két olyan természeti ünnepe volt ősidőktől fogva, amelynek emlékeit napjainkig őrizzük. Ismerős számunkra Shakespeare varázslatos Szentivánéji Álmából, keresztény ünnepek szertartásaiból, de a kereszténységet megelőzően sokkal korábban is ünnepelték már az emberek közös játékokkal, tűzgyújtással, jövendőmondással.

A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ.
 
Szent Iván hava (Nyárelő, Napisten hava) Junónak, a Holdistennőnek a hónapja, aki a házasság által megszentelt szerelem pártfogója s a családi áldás istenasszonya. Ő védi az asszonyokat, kiket egészséggel és szépséggel ruház föl. A művészetben úgy ábrázolják, mint a házasság harmóniájában kifejlett női szépséget. Kedvenc madara a páva. Júniusban az éjszakai féltekén leghosszabbak a napok. Ezen a napon minden megtörténhet. Szent Iván éjszakája varázslatos éjszaka.
 
Az év leghosszabb napja, a föld bősége, szépsége, ereje teljében. Csúcspont. Ettől kezdve rövidülnek a napok, míg Yule napján újra meg nem fordul a Nap járása.
E nap alkonyán, akárcsak Samhainkor, megnyílnak a világok közti kapuk, és a tündérnép átjön a mi világunkba...
 
Június 24-e, a nyári napforduló ideje, Szent Iván éjszakája is.
Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása. Tánccal, énekléssel, tűzön átugrással ünneplik a napfordulót. Az ősember, aki még mágikus összhangban élt a természettel, a tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában. A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét.
Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Az egyházi naptár szerint Keresztelő Szent János születésnapja ez, ami sok pogány időből származó nyár eleji ünnepet egyesít
Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következő, tűzzel kapcsolatos mágikus népszokások jellemzik:
- hatalmas örömtüzek gyújtása
- a szántóföldek megkerülése égő faágakkal
- lángoló kerék legurítása egy magaslatról
Tűzugrás ünnepén
Június 24-én, a nyári napforduló idején, Szent Iván éjszakáján is országszerte fellobognak a tüzek. A fiatalok a tűz körül szerelemet varázsoltak, más helyeken pedig - fittyet hányva minden tűzvédelmi elvnek - akinek egy kis energia szorult a lábába, átugrott a tűzön. A hiedelem szerint ezen a napon virágzik a páfrány, és aki ezt a ritka virágot megleli, azt a szerencse és boldogság is megtalálja hamarosan. A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevő varázsszernek tartották. A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. (A páfrány virága álmot hoz, hinta és jóslatok egy hosszú éjjelen.)
Sokan úgy tudják, hogy abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember elől. Mások viszont azt tartják, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mivel nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel.
A Szent Iván éjjelén gyűjtött gyógynövényeknek is különleges erőt tulajdonítottak. Ilyenkor úgy hitték, hogy az összes jó és gonosz erő mozgásban van, ezért ezt az éjszakát mágikus tevékenységek űzésére alkalmasnak tartották. Elsősorban azonban mulattak, hintáztak és táncoltak a tűz körül. A legények nyírfaágat vittek választottjuk ablaka alá, a leányok pedig növények segítségével igyekeztek megjósolni, ki lesz a jövendőbelijük. Szent Iván-napjával véget értek a mezei munkák és kezdetét vette a kaszálás ideje.
 
Gyümölcs áldozat, tűzgyújtás, növényi varázslatok
A Szentiván éji tűzgyújtás - leginkább ez is a Naphoz, a fényhez kötődő szertartás - örömtűz. Az év leghosszabb napján fénymegtartó, mágikus erővel ruházták fel, sőt gyógyító erőt is tulajdonítottak neki. A tűznek továbbá tűzvész ellen védő funkciója is volt.
A tűz körül elfogyasztott cseresznye a gyermekáldást segítette elő. A gyermekeknek Szent Iván-i almát szórtak, hogy ne betegedjenek meg. A tűz mellett jövendöltek és boszorkánykodtak is. A János napi dalokban (a refrénben a "jaaniku" szó ismétlődik) a gyermekektől az aggastyánokig mindenkit a tűz mellé hívtak. A távol maradók szántóit gazossá, őket magukat álmataggá és a munkához erőtlenné átkozták. A tűz köré gyűlőknek valamit fel kellett áldozniuk: a lángok közé faágakat, szőttest, gyapjút, pamutot vagy ételeket vetettek.
A növények mágikus ereje
János nap éjjelén a növények titokzatos és mágikus erővel bírnak, amiből az emberek is részesülhetnek, ezért János napkor gyógynövényeket gyűjtöttek. A csodálatos erejű virágokból - amikből 7 vagy 9 különböző fajtának kellett lennie - koszorút fontak, amit a szántó vagy az állatok gyarapításának mágiájához, a jövendölésben és a szerelmi mágiában használták fel. Különleges erővel bírt János nap éjjelének harmatja is: az észtek ma is hisznek ennek egészségmegőrző hatásában. A mezőkről gyűjtött János napi harmatot életvíznek tartották: az ezzel való mosdás meggyógyította a szem és borbetegségeket. A lányok hitték, hogy a János napi harmat megőrzi fiatalságukat és szépségüket.

A nyári ünnep egyik szimbóluma volt és ma is az a kitakarított szobába vitt nyírfa ág és annak lágyan kesernyés ünnepi illata. A világos János napi éjjelen a lányok ablaka alá vagy a csűr bejárata elé a szerelem jeleként nyírfaágakat hordtak.
A János napi éjjel a mező és állatállomány mágiájának éjszakája volt. Titokzatos cselekedeteket folytattak, hogy biztosítsák maguknak a több tejet és a gabonatermést. Titokban más istállójában jártak fejni, a jobb gabonatermést az idegen földekről a gabonafejekkel vagy a szalma összefonásával lopták el. A titokzatos tetteknek külön erőt adott, ha meztelenül cselekedték.
A János nap június 24-én tradicionálisan a holtakról való megemlékezés napja is. A templom és a temető felkeresése után gyakran a rokonokhoz és barátokhoz utaztak vendégségbe.


--
Forrás: Bárka program

Nox - Egy minden.mp3

 

írta: barayakud, 2010. jún. 24. 10:41 - címkék: egyminden, iván, párban, szent, szentiván, szerelem és kategóriák: Ünnep - még nincsenek kommentek

Az élet nagy kérdései :)

1.Miért nyomjuk erősebben a távirányító gombjait, amikor az elem kifogyóban van?

2.Ha fürdés után tiszták vagyunk, akkor miért kell kimosni a törülközőt?

3.Mit teszel, ha látod, hogy egy védett állat eszik egy védett növényt?

4.Hogy kerülnek a "Fűre lépni tilos!" táblák a gyep közepére?

5.Miért kell a jósnőhöz bejelentkezni? Nem tudja előre, hogy jövök?

6.Miért van a citromsavban mesterséges aroma, a mosogatószerben pedig valódi citrom?

7.Miért van a 24 órán át nyitva tartó bolton zár?

8.Miért kell felébreszteni a másikat, hogy megkérdezd, hogy aludt-e?

9.Ha az összes férfi ugyanolyan, akkor a nők miért válogatnak annyit?

10.Milyen színű a tükör?

11.A semmit hogy lehet csinálni?

12.A Coca-Colás Napocskán miért van napszemüveg? Mi süt a szemébe?

13.Ha a Tesco naponta csökkenti az árait, hogy lehet, hogy még semmit se adnak ingyen?

14.Amikor az autó megy, a kerekeiben forog a levegő vagy helyben áll?

15. Miért nem találták fel még a mindent oldó folyadékot? (Mert nem tudnák mibe tenni)

(körlevél volt)

írta: barayakud, 2010. jún. 24. 10:23 - címkék: életnagykérdései, kérdései és kategóriák: Gondolatok erről. arról - 1 komment

Nóris videók és ismeretek:)

2,5 éves, de érdekli a sakk és a számítógép. Tudja mik a betük és a számok, persze vannak hiányosságok ezeken belül is.

Tudja melyik a jobb és a bal lába/keze (sokan még iskolában sem)...

 

 

 Az alma nem esik messze a fájától...(apja sakkozó)

 

 

 

 

 

 Énekel,....

 

 ...és ír a vonalak közt maradva!

 

 

 

 

 

(Nálam is valahogy így kezdődött a grafománia...;))

A bilis sikereket most nem ecsetelem, de lényeg hogy szépen fejlődik:)

írta: barayakud, 2010. jún. 18. 18:40 - címkék: betü, betütanulás, sakk és kategóriák: Babanapló - 1 komment

A sakk

Azt mondják, a királyok sportja. Azért lehetett az, mert a játék sokszor nem félórás, annál több. Csak a "királyok" engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy órákig rakosgassák a bábukat.

No meg ész is kell hozzá. A "pór ember" aligha gyakorolhatta szellemi képességét a sakkban...

Lényeg: ismerni kell a szabályokat, ismerni kell vagy épp általa lehet megismerni a sakkpartnert.

Két ember néma vitája és győzni akarása a másikon. A higgattak sportja, azt is mondhatnám.

Aki sakkozik, ritkán üvölt. Viszont remekül manipulál. Volt szerencsém sakkozókhoz, nem is egyhez...

Fejben játszanak és tudni vélik, tudni akarják a másik következő lépését. Mert ha azt tudják- és most nem a fekete-fehér tábla felé görnyedésről van szó-, akkor mindent tudnak.

Szerencsére én is megtanultam a játékot.

Kicsit harc, kicsit játék, kicsit manipulatív...pont mint az ÉLEt.

Egyik fontos szabály: tisztelni a másik játékost. A valódi játékban is - és egyéb játszmákban is. Annak hiányában mindketten vesztesek, de ha tisztelet van, akár mindketten győztesek is lehetnek. Intelligencia kérdése.

 

írta: barayakud, 2010. jún. 11. 12:24 - címkék: élet, győzelem, harc, játék, sakk, szabályok és kategóriák: Gondolatok erről. arról - még nincsenek kommentek

Internetgrafológia

Az internetezés új kommunikációs lehetőségeket nyújt. Nem csak elszigetel, legalább annyira közel is hoz embereket egymáshoz. De mint ahogy a személyes és "valódi" kapcsolatokban, úgy a hálón is vannak rejtett és nem rejtett közlések. Van aki nyíltan támad- vagy épp közeledik- , más burkoltan.

Ezekre számos lehetőséget ad a stílus, mely az internet világában megint más irányt mutat. A rövidítésekre, új szavakra, net-szlengre gondolok...

Ja és hangulatjelekre, melyek megkönnyítik a levelezést, hiszen írásban sokminden félreérthető. :)  :(

De a kiemelesek használata is tükröz valamit vagy valakit.

CSUPA NAGYBETÜVEL ÍRNI például kiabálásnak hat.

A dölt betüs kiemelés segít rávezetni, hogy a szót nem pont abban az értelemben kell venni, ahogy elsőre gondolnánk. lehet idézés is...

A garfológia, az íráselemzés nem csak a kézírásnál lehetséges.

Szoktam figyelni, ki hogyan rendezi a sorait (tömbösen vagy tagolva), Van aki hosszas, nyakatekert mondtokat ír, más tőmondatokat.

A levélben fontos szerepe van a megszólításnak emailben is, és a a levél lezárásának, sőt az aláírás elhelyezkedésének is.

Hogy tanulmányomban hova jutottam, az több helyet igényelne, és vannak nálam szakértőbbek is e témában, de ha ezután Olvasóm más szemmel nézi a leveleit, lehet hogy érdekes dolgokra jön rá, vagy jobban megismeri levelezőpartnerét:)

 

 

 

írta: barayakud, 2010. jún. 11. 10:23 - címkék: elemzés, grafológia, internetgrafológia, írás és kategóriák: Gondolatok erről. arról, Psziché - még nincsenek kommentek

Kobza Vajk

Tizenöt éve a Kecskés Együttes is muzsikált a rendezvényen ahol jelen voltam a munkáimmal. Az együttes vezetőjének fia Vajk- akkor még kisfiú volt.

A most 25 éves fiú orientális zenét játszik érintve az iráni-türk és örmény eredetű dallamvilágokat az ősi magyar, archaikus népi hangzással .

Kobzán, oudon és még számos hangszeren játszik- az alma nem esik messze a fájától.

Én tavaly kerestem meg azzal, hogy tanítson oudon játszani, és ő készségesen megmutatta a legalapvetőbb fogásokat, pengetés módját, stb.

Imádom azt a keleti hangzást, amit az arab lanttal lehet elérni, és Vajk aztán nagyon profin játszik rajta.

(Az más kérdés, hogy lanttanulásom privát okból megszakadt...)

06.07-én a Dürer Kertben zenélt. Elmentünk megnézni Nórival:)

Ízelítőül tőle egy kis zene:

Nórinak is tetszett:

 

Végül a weboldala:

http://www.kobzavajk.blogspot.com/

írta: barayakud, 2010. jún. 8. 14:42 - címkék: arab, kobza, lant, oud, vajk, zene és kategóriák: Bemutatom nektek... - 4 komment

Íjászverseny

Nem mintha íjászkodnék..., de elmentem a holló-völgyi íjászversenyre június elején.

Vittem a lószőrékszereimet, szépen kipakoltam és az asztalnál elkezdtem szőrözni.

Több ismerősre és barát látogatására is számítottam.

Jött is mindenki- még az is, aki bizonytalanra mondta.

Az elmúlt hetek rossz időjárása után kimondottan jól esett, hogy a napocska a bal vállamat sütötte. De elbújtam kicsit előle, mert ha az arcomba süt, úgy nem tudtam volna jól dolgozni. Jobbról Editke árulta mellettem a könyveit és egy barátja osztotta az észt enyhén illuminált állapotban- pedig még dél sem volt.

Megérkezett egy kézműves barát is- eddig csak a közösségi oldalakról ismertem, és ott láthattam fafaragásait is. Most megmutatta nekem az apróbb munkáit és beszélgettünk néhány órán át.

Megérkezett Kati barátnőm a kedvesével és a családjával. Rég találkoztunk.

Jó volt Katit látni, már csak azért is, mert ragyogott a boldogságtól.

Beszélgettünk és íjászkodtunk. Igen, igen, én is kipróbálhattam. Élveztem a dolgot, de valószínű íjász nem lesz belőlem:) A képek jól sikerültek és azt a látszatot keltik, mintha remek íjász lennék.:)

 

Az íjászok több pályán lőtték ki nyilaikat- nagyon szervezett volt a verseny, hangosbemondón folyt a közvetítés.

Eközben elkészült Nyers Csaba köleskásája, hozzá a húsevők pulykapörköltet is kérhettek. Kapható volt kölessör is.

Jó hangulat volt késő estig.

Íjászverseny legközelebb 2010. szeptember 26-án lesz itt Budakalászon.

írta: barayakud, 2010. jún. 6. 9:35 - címkék: barátok, Budakalász, Holló völgy, íjász, íjászverseny, lószőrmunkák és kategóriák: Élmény - még nincsenek kommentek

Mesefilmek

 
Elérkeztünk abba a korszakba, mikor a gyermekem állandóan mesefilmeket nézne az "elektronyos oltárra" meredve.
Kezdődött a Thomas, a gőzmozdonnyal, Fifivel, majd a Roury, Dóra és Diego...
A Thomast és a versenyautósat egyrészt fiúsnak tartom, másrészt infantilisnek, de úgy voltam vele, ha ezt akarja nézni, ám legyen. Még mindig jobb mint az agresszív Tom és Jarry vagy a Cartoon Networkos debil-figurás "mesék".
 
Megörültem Nouky macinak (és barátainak). Nyugodt, kedves mese, szép rajzokkal, tanítja a gyereket arra mi az eső, hogy nő ki a mag, mi az álom, számolni, színekre és barátságra. De sorolhatnám még.
 Csak ajánlani tudom, bár kétségtelen, hogy nagy a szülő felelőssége, aki tévézni engedi a gyereket. Lehet bár kedves mese, más dolgokkal is le lehet kötni a gyermek figyelmét. Remélem, ideiglenes ez nála, és úgyis én szabom meg,mennyit mozizhat.
írta: barayakud, 2010. jún. 5. 18:18 - címkék: barátai, Nouky és kategóriák: gyermeknevelés, Babanapló - még nincsenek kommentek